Demonstrációs fizika labor

5.60. Örvények konzervdobozból, házi füstfújó készítése

A kísérlet célja Házi.png

Légörvény-gyűrű (füstkarika) stabilitásának bemutatása.

Szükséges anyagok, eszközök

  • Konzervdoboz
  • Gumi hártya (pl. felvágott lufi vagy gumikesztyű)
  • befőttes gumik
  • Gyertya

Leírás
5.60a.png

Fújjunk füstöt a dobozba, majd üssünk határozott mozdulattal a gumilapra. A nyíláson füstkarika (légörvény) lép ki. A karika folyamatosan tágulva 4-5 métert is halad, végül szétoszlik.

A légörvény stabilitására jellemző, hogy az útjába állított gyertya lángját még 2-3 méterről is eloltja. Próbáljuk ki az eloltást először füst nélkül.

Állítsunk a füstkarika útjába síklemezt (a tábla megfelelő a célnak). A karika a rugalmas ütközés törvénye szerint visszapattan, majd szétoszlik.

Módszertani kiegészítések

  • Füst előállítása osztálytermi körülmények között nem egyszerű. Régebben a tanár feláldozta magát és cigarettára gyújtott (a tudomány érdekében). Manapság ez nem ajánlott. Erre megoldás lehet a képen látható cigarettafújó berendezés. Az eszköz egy üveghengerből (plexi is lehet), két átfúrt gumidugóból, valamint bele illeszkedő üvegcsövekből áll (az egyik cső belső átmérője egy cigaretta külső átmérőjének megfelelő). Az eszközbe egy égő cigarettát kell tenni, majd lezárni. A másik csövön befújva erős füstöt nyerhetünk. Ennek hiányában használhatunk gyufafüstöt vagy füstölőt.