Demonstrációs fizika labor

5.53. Kísérletek a légnyomásra

a) Magdeburgi féltekék subler.png

A kísérlet célja

Otto von Guericke látványos kísérletének demonstrációja

Szükséges anyagok, eszközök

  • műanyag magdeburgi-félteke készlet

Leírás
5.53a.png

A műanyag magdeburgi-félteke két 10 mm vastag, 20 cm átmérőjű plexikorongból áll, amelyre egy-egy fogantyú csatlakozik. Az egyik korong át van fúrva, és a furatba kis csődarab illeszkedik, amelyre gumicső húzható. A két korong közé egy 2-3 mm vastagságú gumikarikát helyezünk, majd ezeket összeszorítjuk, és a közéjük zárt levegőt a gumicsövön keresztül szájjal kiszívjuk. A gumicsövet megtörve megakadályozhatjuk a nyomás kiegyenlítődését. Ha kicsi a korongok által bezárt gáztér, már szájjal történő szívás esetén is jelentős légritkítást érhetünk el. Így a két tárcsa széthúzása már ebben az esetben is komoly erőt igényel. Ha elengedjük a lezáró gumicsövet, a két plexi lap könnyen szétjön.

Feladatok

  • Szívjuk ki a levegőt az eszközből a fent leírt módon, majd zárjuk be. Kérjük meg két diákot, hogy próbálják meg szétfeszíteni.

Kísérlethez kapcsolódó kérdések

  • Mi tartja össze a két korongot a korongok közti levegő kiszívása után?

Kísérlethez kapcsolódó kérdések

  • Feszítés közben ne engedjük el a megtört kiszívó gumicsövet, mert balesetveszélyes!
  • Magyarázatkor gyakran hallani az eszközben „vákuum” keletkezik kifejezést. Egyszerű szájjal történő leszíváskor 5-10%-ot tudunk csak csökkenteni a nyomáson. Ez arra elég, hogy nehéz legyen szétszedni, de még biztosan nem éri el a vákuum szintet. A legtöbb tanszerkereskedelemben kapható légszivattyú sem tud vákuumot létrehozni, így ezzel a kifejezéssel óvatosan kell bánni.

b) Az atmoszferikus légnyomás magasságfüggésének kimutatása subler.png

A kísérlet célja

A légnyomás magasságfüggésének szemléltetése egyszerű iskolai kísérlettel

Szükséges anyagok, eszközök

  • termosz két helyen átfúrt gumidugóval
  • U alakú (alkoholos) manométer
  • kétállású üvegcsap

Leírás

A mérőeszköz egy nagyobb termosz (1 literes), amit gumidugó zár le légmentesen. A dugón két furat van, az egyiken keresztül nyitott, alkohollal töltött U alakú manométer, a másikon zárható üvegcsap csatlakozik a belső légtérhez. A manométer állásának leolvasását a manométer mögé helyezett milliméterpapír segítségével végezzük.

5.53b.png 5.53c.png

Feladatok

  • Menjünk le az épület földszintjére (alagsorába), majd nyissuk ki a csapot. Így a mérés kezdő magasságában a külső és a belső légnyomás kiegyenlítődik; a manométerágakban a folyadékszintek magassága megegyezik.
  • Ezután a csapot zárjuk el, majd menjünk fel az emeletre anélkül, hogy a csapot kinyitnánk. Olvassuk le a manométer állását, és határozzuk meg a légnyomás megváltozását!

Kísérlethez kapcsolódó kérdések

  • Mi okozza a légnyomást?

Módszertani kiegészítések

  • Ezzel a méréssel a levegő átlagos moláris tömegét is meghatározhatjuk, ha a légnyomás változását megmérjük emeletenként. (A számolás menetének részletes leírása a fizika tanítás a középiskolában I. jegyzet 486. oldalán található.)