Fizika Show az iskolában
Motiváció
Az attitűd vizsgálatok szerint a fizika jelenleg egyike a legkevésbé szeretett tantárgyaknak az iskolában. Emellett mégis megfigyelhető, hogy a diákság nagyon szeretni a fizikai kísérleteket. Előszeretettel nézik a tudományos ismeretterjesztő csatornákat, valamint az interneten megtalálható kísérleti videókat. Ebből sejthető, hogy a diákság hozzáállása a fizika tantárgyhoz nagyban javítható lenne, ha több, jól bemutatott kísérlet lenne az órákon.
A kurzus célja, tematikája
Ennek a tantárgynak a célja, tanárszakos és fizikus hallgatók képzése a tudományos ismeretterjesztésre és interaktív kísérleti bemutatók tartására. A tárgynak hagyományosan vendég előadói is vannak (mint pl. Härtlein Károly, Zsíros László Róbert, stb), akik elismert tekintélyek a Fizika Show-k területén. A kurzus 5 bevezető órából áll, mely során a hallgatók megismerhetik a Fizika Show-k legfontosabb tulajdonságait, elemezzük az interneten fellelhető előadásokat, és természetesen sokat kísérletezünk élőben is. Ezt követik a hallgatók által tartott vizsgaelőadások.
Követelmények
A bevezető órák közül legalább 3-on részt kell venni. Maximális létszám: 10. Emellett mindenkinek kell egy 20 perces Fizika Show-t tartani (szabadon választott témában), melyet utána közösen (egész csoport bevonásával) elemzünk.
Értékelés
Az előadásra komplex visszajelzést ad az oktató és az elhangzottakat egyetlen, összegző (ötfokozatú) gyakorlati jeggyel értékeli.
Egyéb technikai információk
- Kurzuskód: ff2n9g06
- A gyakorlat oktatója: Dr. Jenei Péter (egyetemi adjunktus), e-mail: jenei@metal.elte.hu, telefon: 06 30 548 2080
- A gyakorlat helyszíne: É. 4.76 Demonstrációs Fizika Laboratórium
Tweet